Szakképzettség: villamosmérnök

Képzési forma: nappali, levelező
Képzési idő félévekben: 7 félév 

A képzés iránti évek óta tartó nagy érdeklődés is mutatja, hogy a villamosmérnöki végzettség sok lehetőséget kínál. Általánosságban elmondható, hogy a villamosmérnökök villamos, illetve elektronikus eszközök, berendezések, létesítmények tervezésén, gyártásán, működtetésén dolgoznak. A villamosmérnöki szakma eredményei mindennapi életünket is áthatják, a háztartástól a közlekedésen át, a szórakozás, az ipar különféle területein is meghatározóak. 

A villamosmérnökök tanulmányaik és egyéni szakmai érdeklődésüknek megfelelően a (mikro)elektronika, a híradástechnika, a mérés- és műszertechnika, az automatizálás, a villamosenergetika valamint a számítástechnika területén berendezéseket, rendszereket terveznek, ezek gyártásában bemérő, minősítő, ellenörző feladatköröket látnak el, részt vesznek üzembehelyezésükben, üzemeltetésükben, illetve szervizmérnöki, termékmenedzseri, stb. feladatokat végezhetnek. 

Szakmai gyakorlat: Az intézményen kívül teljesítendő szakmai gyakorlat kritérium-feltétel. A szakmai gyakorlat időtartama 6 hét.

Testnevelés / nyelvi követelmények, nyelvi képzés

Oklevél kiadása / záróvizsga információk

Választható szakirány: Információ-technológiai rendszerek

Választható szakmai modulok: Hardver, Számítógéphálózatok, Internet technológia

Felvételivel kapcsolatos tudnivalók: Alapképzésre csak az a jelentkező vehető fel, akinek az emelt szintű érettségiért járó többlet pontokkal együtt, de a más jogcímen adható többletpontok nélkül számított pontszáma eléri a 260 pontot. Az alapképzésre történő jelentkezés esetén a felvételi összpontszámot az alábbiak szerint kell számolni:

  • a tanulmányi pontok kétszerezésével, vagy
  • a tanulmányi pontok és az érettségi pontok összeadásával.

A két számítási mód közül minden esetben a jelentkező számára előnyösebbet kell alkalmazni. Az így megállapított pontokhoz mindkét esetben hozzá kell adni a számítható többletpontokat.
Felvételi tantárgyak: egyik a matematika, a második: biológia vagy fizika vagy informatika vagy kémia vagy történelem vagy szakmai előkészítő.

Villamosmérnöki szak tantervi táblázata nappali tagozat (D)

Villamosmérnöki szak tantervi táblázata nappali tagozat (C)

Villamosmérnök nappali tagozat:

Természettudományos alapismeretek
KRKMA11SNC Matematika I.
KRKMA21SNC Matematika II.
KRKIA11SNC Informatika  I.
KRKIA12SNC Informatika  laboratórium I.
KRKIA21SNC Informatika II.
KRKFI11SNC Fizika I.
KRKFI21SNC Fizika II.
KRKVR11SNC Villamosipari anyagismeret
KRKVR12SNC Villamosipari anyagismeret laboratórium
KRKMI11SNC Biztonságtechnika, környezetvédelem és minőségbiztosítás alapjai
Gazdasági és Humán ismeretek     
KRKKG11SNC Közgazdaságtan I.
KRKKG21SNC Közgazdaságtan II.
KRKVA11SNC Vállalkozás gazdaságtan I.
KRKVA21SNC Vállalkozás gazdaságtan II.
KRKME11SNC Menedzsment
KRKJI11SNC Jogi ismeretek
Szakmai törzsanyag 
KRKTVT11SNC Villamosságtan I.
KRKVT12SNC Villamosságtan I. gyakorlat
KRKVT21SNC Villamosságtan II.
KRKVT22SNC Villamosságtan II. gyakorlat
KRKPR11SNC Programozás I.
KRKPR21SNC Programozás II.
KRKPR12SNC Programozás II. laboratórium
KRKMD11SNC Műszaki dokumentáció
KRKMT11SNC Méréstechnika I.
KRKMT12SNC Méréstechnika I. laboratórium
KRKMT21SNC Méréstechnika II.
KRKMT22SNC Méréstechnika II. laboratórium
KRKDT11SNC Digitális technika I.
KRKDT21SNC Digitális technika II.
KRKDT31SNC Digitális technika II. laboratórium
KRKEL11SNC Elektronika I.
KRKEL12SNC Elektronika I. gyakorlat
KRKEL21SNC Elektronika II.
KRKEL22SNC Elektronika II. laboratórium
KRKAU11SNC Automatika I.
KRKAU12SNC Automatika  I. laboratórium
KRKHI11SNC Hiradástechnika I.
KRKHI12SNC Hiradástechnika I. laboratórium
KRKVE11SNC Villamos energetika I.
KRKVE12SNC Villamos energetika I. laboratórium
KRKET11SNC Elektronikai technológia
KRKET12SNC Elektronikai technológia laboratórium
KRKÁM11SNC Általános mérnöki ismeretek
Differenciált szakmai anyag - Szakirány tantárgyak
Szakirány közös tantárgyai          
KRKSA11SNC Számítógép architektúrák
KRKIR11SNC Informatikai rendszerek
KRKIF11SNC Információfeldolgozás
KRKPP11SNC Programozási paradigmák
1.  Hardver eszközök szakirány
KRKBI11SNC Beágyazott informatika
KRKDR11SNC Digitális rendszerek
KRKDP31SNC DSP programozás (projekt)
KRKPÁ11SNC Programozható áramkörök 
KRKDM31SNC Digitális méréstechnika (projekt)
2. Számítógép hálózatok szakirány
KRKHA11SNC Hálózati architektúrák és operációs rendszerek
KRKIS11SNC Információszolgáltatás hálózaton
KRKPH11SNC Programozás hálózaton (projekt)
KRKTK11SNC Digitális telekommunikáció   
KRKSP13SNC Számítógép hálózatok (projekt)
3. Internet technológia szakirány
KRKOA11SNC Osztott alkalmazások
KRKOA21SNC Osztott alkalmazások fejlesztése
KRKEK11SNC Elektronikus kereskedelem (projekt)
KRKST11SNC Szoftvertechnológia
KRKAB11SNC          Adatbáziskezelő rendszerek (projekt) 
Választható tárgyak
Idegen nyelv
ORKANYORNC     Angol alapszint
ORKANYADNC Általános angol
ORKNNYORNC Általános német
ORKANYSZNC Szaknyelv angol
Idegen nyelvű kritérium tárgyak
GRKUKAKTNC Business communication
GRKMAAKTNC Marketing (angol nyelven)
GRKKMAKTNC Research methodology
GRKINAKTNC Business informatics
NRKSPAKTNC SAP ABAP Programming
NRKVIAKTNC Corporate Information Systems
KRKDTAKTNC Digital Technics
NRKICAKTND Introduction to Computer Networks
NRKRSAKTND Routing and Switching in Computer Networks
Magyar nyelvű választható tárgyak
KRKSZ11SNC Szociológia 
GRKKM11SNC Kutatás módszertana 
KRKOK11SNC Optoelektronikai kommunikáció 
NRKOH11SNC Összetett hálózatok vizsgálata 
NRKSA1VSNC SAP ABAP Programozás 
GRKCV11SNC Családi Vállalkozások 
GRKEU11SNC EU ismeretek 
KRKUK11SNC Üzleti Kommunikáció 
NRKKF11SNC Komplex függvénytan
KRKOO21SNC Objektumorientált programozás C++ nyelven
ORKTESTSNC Testnevelés

Villamosmérnök levelező tagozat:

Villamosmérnöki szak tantervi táblázata levelező tagozat (D)

Villamosmérnöki szak tantervi táblázata levelező tagozat (C)

Természettudományos alapismeretek
KRKMA11SLC        Matematika I.
KRKMA21SLC Matematika II.
KRKMA31SLC Matematika III. 
KRKIA11SLC Informatika  I.
KRKIA12SLC Informatika I. laboratórium 
KRKIA21SLC Informatika II.
KRKIA22SLC Informatika II. laboratórium
KRKFI11SLC Fizika I.
KRKFI21SLC Fizika II.
KRKVR11SLC Villamosipari anyagismeret 
KRKVR12SLC Villamosipari anyagismeret laboratórium 
KRKMI11SLC Biztonságtechnika, környezetvédelem és minőségbiztosítás alapjai
Gazdasági és Humán ismeretek     
KRKKG11SLC Közgazdaságtan I.-II.
KRKVA11SLC Vállalkozás gazdaságtan I.-II.
KRKME11SLC Menedzsment
KRKJI11SLC Jogi ismeretek
Szakmai törzsanyag 
KRKVT11SLC Villamosságtan I.
KRKVT12SLC Villamosságtan gyakorlat
KRKVT21SLC Villamosságtan II.
KRKVT31SLC Villamosságtan III.
KRKPR11SLC Programozás I.-II.
KRKPR12SLC Programozás laboratórium
KRKMD11SLC Műszaki dokumentáció
KRKMT11SLC Méréstechnika I.
KRKMT12SLC Méréstechnika I.  laboratórium 
KRKMT21SLC Méréstechnika II.
KRKMT22SLC Méréstechnika II. laboratórium
KRKDT11SLC Digitális technika I.-II.
KRKDT21SLC Digitális technika laboratórium 
KRKEL11SLC Elektronika I.-II.
KRKEL12SLC Elektronika laboratórium
KRKAU11SLC Automatika
KRKAU12SLC Automatika laboratórium
KRKHI11SLC Hiradástechnika I.
KRKHI12SLC Hiradástechnika I. laboratórium
KRKVE11SLC Villamos energetika I.
KRKVE12SLC Villamos energetika I. laboratórium
KRKET11SLC Elektronikai technológia
KRKET12SLC Elektronikai technológia laboratórium
KRKÁM11SLC Általános mérnöki ismeretek
Differenciált szakmai anyag - Szakirány tantárgyak
Szakirány közös tárgyai
KRKSA11SLC Számítógép architektúrák
KRKIR11SLC Informatikai rendszerek
KRKIF11SLC Információfeldolgozás
KRKPP11SLC Programozási paradigmák
1.  Hardver eszközök szakirány
KRKBI11SLC Beágyazott informatika
KRKDR11SLC Digitális rendszerek
KRKDP31SLC DSP programozás (projekt)
KRKPÁ11SLC Programozható áramkörök 
KRKDM31SLC Digitális méréstechnika (projekt)
2. Számítógép hálózatok szakirány
KRKHA11SLC Hálózati architektúrák és operációs rendszerek
KRKIS11SLC Információszolgáltatás hálózaton
KRKPH11SLC Programozás hálózaton (projekt)
KRKTK11SLC Digitális telekommunikáció
KRKSP13SLC Számítógép hálózatok (projekt)
3. Internet technológia szakirány
KRKOA11SLC Osztott alkalmazások
KRKOA21SLC Osztott alkalmazások fejlesztése
KRKEK11SLC Elektronikus kereskedelem (projekt)
KRKST11SLC Szoftverftechnológia
KRKAB11SLC Adatbáziskezelő rendszerek (projekt) 
Választható tárgyak
KRKLE11SLC Logisztika informatikai eszközei
KRKEU11SLC EU ismeretek
KRKSZ11SLC Szociológia
 
 

Villamosmérnök tematikák - nappali 2008 09 01-től

Villamosmérnök tematikák - levelező 2008 09 01-től