2017. május 23-án tartotta a Magyar Földmérési, Térképészeti- és Távérzékelési Társaság közgyűlését, amelyen a társaság előző évre vonatkozó beszámolói és aktuális ügyeinek megbeszélése mellett sor került a Lázár deák emlékérem átadására.
2017. május 23-án tartotta a Magyar Földmérési, Térképészeti- és Távérzékelési Társaság közgyűlését, amelyen a társaság előző évre vonatkozó beszámolói és aktuális ügyeinek megbeszélése mellett sor került a Lázár deák emlékérem átadására. A korábbi felterjesztés és szavazás alapján idén a díjat Dr. Busics György egyetemi docens, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézetének igazgatója kapta. Dr. Ádám József akadémikus, a BME egyetemi tanára, az MFTTT elnöke az átadást megelőzően ismertette Busics György szakmai életútját a szombathelyi szakközépiskolai évektől a szakmai utánpótlás érdekében a felsőoktatásban és a szakmai közéletben végzett tevékenységéig, amellyel hozzájárult a szakterület fejlődéséhez és kiérdemelte a díj odaítélését.
Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
http://geo.amk.uni-obuda.hu/index.php/hirek/51-intezeti-hirarchivum/325-lazar-deak-emlekerem-atadasa-az-mfttt-kozgyulesen#sigProGalleriae1c772c3ef