GIS Day World Key 2014

November 19-én szerdán mintegy 70 vendég részvételével ünnepeltük a Térinformatika napját,  az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar Geoinformatikai Intézetében.

A résztvevők főként a földméréssel, térinformatikával és térképészettel foglalkozó szakközépiskolából érkeztek. A program két részből állt. A fogadó intézmény bemutatását követően, melyben Dr. Engler Péter a tanulás mellett ecsetelte a diákélet szépségeit, kitérve a selmeci hagyományokra, a középiskolából érkező diákok mutatták be a „Mérd meg, mutasd meg” felhívásra készített munkáikat.

Összesen hat pályamű érkezett a felhívásra. A zsűrinek rendkívül nehéz dolga volt, mivel mindegyik pályamű nagyon színvonalas volt, az előadók rendkívül felkészültek voltak, mindegyik bemutatón látszott, hogy a diákok a szabadidejükben elmélyedtek a pályaművek elkészítésében. Természetesen fontos szerep jutott a felkészítő tanároknak is, akik nemcsak szakmailag támogatták a diákokat, hanem fenntartották bennük a lelkesedést is.

1. helyezett: "Jópofák" - avagy az arcunk, mint térmodell - Pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 2. helyezett: Térinformatika a tűzszerészetben -Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskolája és Kollégiuma 3. helyezett: Barlangmodellezés térinformatikai módszerrel - Pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Dicséretben részesültek: Színház Projekt - Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium Szombathely; Jakabhegyi kolostor modellezése és Geósokk (bicikliútvonal mérése) - Pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A délutáni szekcióban a térinformatikai napot támogató cégek bemutatóit láthattuk:

Pallos Péter a Leica cég legújabb fejlesztéseit mutatta be, részletesen kitért a Leice Zeno család bemutatására, melyet kifejezetten térinformatikai alkalmazásra fejlesztenek. Őt követte Kirisics Judit, aki az NNG Kft. „Incremental” térképfrissítési módszerről beszélt melynek lényege, hogy a szoftver frissítés során (iGO) nem a teljes új állományt kell letölteni, hanem csak a változásokat, ami sokkal hatékonyabb az eddigieknél. Végezetül Vízhányó József mutatta be az ESRI és az ESRI Magyarország által fejlesztett weboldalakat, többek között a „Mentés másként” oldalt, melyen tájékozódhatunk, hogy egy adott helyszínre mennyi idő alatt ér ki a mentő Magyarországon, de ezenkívül sok más érdekes gyakorlati alkalmazást is láthattunk a feketemunkától az ivóvíz védelméig.

A cégeknek ezúton is köszönjük a színvonalas előadásokat és a támogatást!

Fotógaléria