Nadap 20160509 132015. május 9-én a Mikoviny Sámuel Szakkollégium öt hallgatójának – a zárthelyi dolgozatokkal zsúfolt félévzárás közepette – lehetősége nyílt, hogy Busics György valamint Tarsoly Péter tanár urak kíséretében felkeressék Nadapon a szintezési főalappontokat.

A helyszínen Tarsoly tanár úr a földtörténeti korokon végigkalauzolva bemutatta a hallgatóknak a Velencei-hegység képződésének főbb szakaszait, külön kitérve a szintezési őspont földrajzi elhelyezkedésének miértjére választ adó, a Nadapon felszínre bukkanó több száz millió éves gránit kialakulására. Majd Busics tanár úr rövid ismertetőt tartott a pontok magasságai levezetésének történetéről, a gránitfalon lévő furatos falitábláról, valamint az őrpontok szerepéről.

Az őspontot védő felső obeliszk elmozdítása után egy szabatos optikai szintező (Zeiss Ni002) segítéségével meghatározásra került az őspont (a 0000001-0 EOMA pontszámú főalappont) és két őrpontjának magasságkülönbsége. Az eredményt összehasonlítottuk a Netuschill százados által majd 150 évvel korábban meghatározott magasság-különbséggel, mely csupán tizedmilliméterre tért el attól.

A mérés után a csapat felkereste a Bendefy-féle hálózathoz kapcsolódó Nadap II. főalappontot, valamint a hegytetőn található OGPSH keretpontot. (Érdekességként megtekinthettük, hol lakott 9 napig egy sátorban Busics tanár úr, amikor ilyen hosszan végzett ott statikus GPS mérést.) Úton visszafelé, Sukorón még felkerestük a 54-2429 számú OGPSH pontot is.

A látogatás helye és időpontja igazodott a Geodéziai hálózatok tantárgy előadásaihoz, így az segítette a hallgatókat abban, hogy megértsék a nadapi szintezési főalappontok szerepét és jelentőségét.

Tóth Sándor