2017. március 23-24-én „Modern technológiák a harmadik évezredben” címmel rendeztek nemzetközi konferenciát a Nagyváradi Állami Egyetemen, melyen az AMK is képviseltette magát. A házigazda az egyetem Építőmérnöki, Földmérő és Építész Kara volt. Több éves szakmai és baráti kapcsolatot ápolunk ottani kollégáinkkal, Suba Istvánnal és Suba Norberttel, akik az évenkénti GISOpen konferenciánk rendszeres résztvevői. A konferencián két oktatónk előadása hangzott el. Földváry Lóránt előadásának címe: „Földmérési célú UAV-k pontossági minősítése”; Katona János előadásának címe: „Statisztikai mérőszámok a birtokrendezés eredményességének igazolására”.

A konferencia helyszíne a nemrégen felújított vár volt, mely különös hangulatot kölcsönzött a korszerű technológiákat bemutató előadásoknak. A rövid ott töltött idő és a feszített tempó ellenére, vendéglátóinknak köszönhetően egy gyors városnézés és egy éppen aktuális mérnökgeodéziai munka helyszínének megtekintése is belefért a napi programba. A közelmúltban felújított Kálvária-dombon olyan mértékű földcsuszamlás történt a múlt év novemberében, amely megrongálta a közműveket, az ott álló építmény egyes darabjait több tíz méterre mozgatta el. A talaj mozgását azóta is rendszeresen mérik kinti kollégáink. A konferencia baráti vacsorával zárult, ahol terveztük a jövőbeni szakmai együttműködést, kapcsolattartást, melyre mindkét egyetem esetében az Erasmus ösztöndíjak és a nemzetközi konferenciák is lehetőséget kínálnak.

Balázsik Valéria