Kádár István

1927-2021
 

2021. október 10-én meghalt Kádár István a GEO nyugdíjas tudományos főmunkatársa. Ennyi a rövid gyászhír, de akik ismerték a Tanár urat tudják: egy kivételes egyéniséggel lettünk kevesebben. Kádár István végzettségét tekintve térképész hadmérnök volt, foglalkozása szerint topografus, háromszögelő mérnök, kutató mérnök, felsőfokú technikumi tanár, tudományos munkatárs; azonban minden beosztásában kitűnt alkotó, kutató személyisége, mert valójában ő egy igazi tudós volt. Nem szerzett semmilyen tudományos fokozatot, a szakmai kitüntetéseket (Lázár-deák Emlékérem, Fasching Antal Díj) csak nyugdíjas éveiben, élete vége felé kapta meg, de nyugodtan nevezhetjük őt szakmánk első informatikusának, tudósának, aki a legkorszerűbb matematikai és informatikai ismeretek hazai elterjesztésére törekedett, Tarján Rezső és Rényi Alfréd nyomdokain haladva.

Szakmai pályájának indulását a második világháború alaposan késleltette: 1944 nyarán édesapjával munkaszolgálatra rendelték be, amit egy hosszú gyalogmenet követett a mauthauseni koncentrációs táborba, ahonnan 1945 májusában szabadult. 1949-ben, 22 évesen kezdte el a térképész tiszti tanfolyamot a Honvéd Térképészeti Intézetben, 1951-ben avatták terepfelmérő hadnaggyá. Ezután a BME Hadmérnöki Karán tanult, az utolsó (harmadik) katonai térképész évfolyamban végezett 1956-ban. 1956 és 1959 között a BGTV-nél dolgozott topografusként és háromszögelő mérnökként. 1963-tól az ÁFTH-nál, majd 1967-től a BGTV-nél volt kutató. 1969 óta munkatársa a fehérvári GEO-nak, amit akkoriban Felsőfokú Földmérési Technikumnak neveztek. A főiskola (EFE Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar) első éveiben a geodéziai alapismeretek tantárgyat oktatta, később tudományos főmunkatársként elsősorban kutatással foglalkozott. A hallgatóknak hetente számítási, logikai rejtvényfeladatokat írt ki és értékelt. Elindította a "Geodéziai információ" és a "Geodéziai hálózatok" fakultatív tantárgyakat, amelyekben információelméletet és kódolástechnikát tanított. Az érdeklődő diákokat igyekezett „megfogni”, tudományos diákköri dolgozatok készítésére ösztönözni – ez sokszor éjszakákba nyúló beszélgetésekben, mester-tanítvány barátságokban teljesedett ki.

1988-ban lett nyugdíjas, de kutatásait megbízással folytatta. Amikor 1996-ban, a „Bokros-csomag” idején megbízotti munkaviszonya is megszűnt, ugyanúgy folytatta munkáját, mint addig, naponta bejárt a főiskolára, még szombat-vasárnap is. (Csak élete utolsó évtizedében nem járt be munkahelyére, amikor a hétvégi portaszolgálat és a szobája is megszűnt.) 1996 és 1999 között a BME Fotogrammetriai Tanszékén volt vendégkutató egy BME-MTA munkacsoportban

Kádár István kivételes tehetsége már egyetemi hallgató korában megmutatkozott: diplomamunkáját 700 oldalas, 5 nyelvből végzett saját szakfordítás alapján írta; már 1956-ban felszólat egy akadémiai elméleti tanácskozáson. A BGTV-nél szinte ontotta magából az újítási javaslatokat. Szakcikkeiben, előadásaiban a lokális fotogrammetriától az egydimenziós koordináta-rendszerekig, az összeadóállandó meghatározásától a helymeghatározás természetes mérőszámáig sokféle, kezdetben idegenül ható témával foglalkozott, melyekről utóbb kiderült, hogy a szakma alapkérdései. Sokat tett az információelmélet szakmai bevezetésért, megalapozásáért.

Publikációit legtöbbször társszerzőkkel adta közre, e közlemények mindig beható vizsgálatok elemzések, hosszú beszélgetések nyomán születtek. Emlékezetesek a Halmos-Kádár-Karsay „triumvirátus” szakmai cikkei az 1970-es évekből, de a soproni geomatikai konferenciára is minden alkalommal készített társszerzős előadást, cikket a Tanár úr. Olvasottsága révén a magyar nyelv kiváló ismerője is volt Kádár István: szakmai írásai tökéletes fogalmazásúak, de írt pamfleteket, verseket, párbeszédes ismeretterjesztő cikkeket is. Nem beszélt (szóban) idegen nyelven (mert nem volt erre lehetősége), de kiválóan fordított angolból, németből, franciából, oroszból (egy adoma szerint kínaiból is). Társszerzős előadással szerepelt az oxfordi egyetemen lokális kiegyenlítés témában (Bulletin Geodesique,1974), társszerzős cikke jelent meg Torontóban (1996) a vektor-számrendszerben végezhető, koordináták nélküli helymeghatározási módszeréről, tanulmányt írt Rotation in 3D with 4D digits címmel (2006). Használta a fészbukot, angolul levelezett egyik kedves témája, a J programozási nyelv szakértőivel.

Amikor 75 éves volt (2002 év végén), bensőséges házi ünnepségen köszöntöttük kis előadásokkal, munkatársai, egykori konzultált hallgatói visszaemlékezéseivel. 90-dik születésnapján már halkabb volt a hangja, de szenvedélye töretlen. Tanítása, példája, életműve velünk marad.

Busics György